Az Iránytű Intézet 2017. júliusi országos közvélemény-kutatása

Az Iránytű Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatása.

A következő, közvélemény-kutatási adatainkat ismertető cikkek a Magyar Nemzet napilapban és az MNO felületén jelentek meg.

A mintavétel 2017. július 22-25. között zajlott. Módszer: CATI (Computer Assisted Telephone Interview) Mintaméret: 1000 fő. Ezerfős mintán a teljes népességre vonatkoztatott elvi hibahatár (95%-os valószínűséggel) +/- 3,1 százalékpont, azonban valószínűbb, hogy az értékek cenzus értéktől (mindenki megkérdezésének értékétől) való távolsága ettől kisebb.

 

A pártpreferenciák alakulása 2017 júliusában

Nyolc hónappal a választás előtt szinte teljesen megcsontosodtak a pártok közti erőviszonyok. A legfrissebb közvélemény-kutatásunk szerint a Fidesz a júniusi adatokhoz hasonlóan továbbra is magabiztosan vezet, a teljes népesség körében 33-ról 34 százalékra növelte támogatottságát. A Jobbik tábora változatlanul 16 százalékos, míg a szocialisták egyszázalékos csökkenés után hét százalékon állnak. A DK-val, az LMP-vel és a Momentummal a választásra jogosultak három százaléka szimpatizál, míg az Együtt, a Párbeszéd, illetve a kisebb pártok (Moma, Liberálisok) legfeljebb az egy százalékot közelítették meg.

https://mno.hu/belfold/iranytu-intezet-befagyott-politikai-eroviszonyok-2411527

 

Vissza a listához

Médiaszereplések
Kattintson ide az összes médiaszereplés megtekintéséhez
2017. 10. 24
Lánchíd Rádió - Reggeli hírjárat
Kovács János
Téma: Október 23-i ünnepi beszédek
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök 2017. október 23-i ünnepi beszédéről volt szó.

Verebes Károly interjúja.
Megtekintés
2017. 10. 10
Lánchíd Rádió - Reggeli hírjárat
Kovács János
Téma: Sorosozás, sátánozás a parlamentben
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol a hétfői parlamenti ülésen elhangzottakról, a Fidesz kommunikációs stratégiájáról volt szó.

Szerkesztő: Szépvölgyi István.
Műsorvezető: Hegedüs Szabolcs.
Megtekintés
2017. 08. 10
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Baloldali egyet nem értés
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol az MSZP-DK konfliktusról és a Botka László miniszterelnök-jelölt vezetésével menetelő szocialisták kilátásairól volt szó.
Megtekintés
2017. 05. 30
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Civil átláthatósági törvény elleni tüntetések, proteszthangulat, politikusi népszerűség-mérések
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a civil megmozdulásokról, a proteszthangulatról és az ellenzék esélyeiről, valamint az egyes közvélemény-kutatók eltérő politikusi népszerűség-mérési eredményeiről beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2017. 02. 03
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-i budapesti látogatása
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János Putyin orosz elnök 2017. február 2-i budapesti látogatásának nemzetközi politikai és magyar belpolitikai vonatkozásairól beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2017. 01. 13
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: 2017 - A lázadás éve?
Elemzőnk, Kovács János a 2017-es "lázadás évéről", a kormány és az ellenzéki szereplők kommunikációs stratégiájáról, a civil szervezetek (NGO-k) elleni kormányzati fellépésről, az európai politika plénumán esedékes nagy változásokról és a letelepedési kötvénykonstrukció kivezetéséről/felfüggesztéséről beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2016. 11. 09
Dunaújvárosi Televízió
Molnár Balázs
Téma: Az amerikai elnökválasztás nemzetközi gazdasági hatásai
Elemző közgazdászunk a Dunaújvárosi Televíziónak nyilatkozott az amerikai elnökválasztás várható (nemzetközi) gazdasági hatásairól.
Megtekintés
2016. 10. 05
ATV - A nap híre
Kovács János
Téma: A kvótanépszavazást követő Alaptörvény-módosítás és az alkotmányos identitás
Elemzőnk az ATV A nap híre című műsorának vendége volt.
Megtekintés
2016. 08. 03
ATV - A nap híre
Kovács János
Téma: Kvótanépszavazás és a Jobbik Valódi Nemzeti Konzultációja
Elemzőnk az ATV A nap híre című műsorának vendége volt.
Megtekintés