A Vona Gáborral szembeni negatív kampány értékelése

Mit gondolnak a választók Vona Gábor nyugdíjasokról szóló bejegyzéséről annak beolvasása előtt, majd annak beolvasását követően?

Az Iránytű Intézet 500 fős mintán végzett kutatással vizsgálta Vona Gábor nyugdíjasokkal kapcsolatos kijelentésének utóéletét. A közösségi oldalon született bejegyzés egyes szakaszait a kormányközeli média kiragadta, majd a Fidesz politikusai – párhuzamosan futtatva – helyi és országos szintű negatív kampányt építettek a kiemelt sorok köré, még a nyugdíjasok telefonos felhívására is sor került. Kutatásunk kifejezett céljaként tűztük ki, hogy megmérjük az ügy súlyát, vagyis azt, mennyien hallottak az esetről, mekkora körben volt beszédtéma, hogyan rezonáltak az egyes szavazó- és életkorcsoportok, kinek az értelmezését fogadták el. 

Letöltés (619.71KB) Vissza a listához

Médiaszereplések
Kattintson ide az összes médiaszereplés megtekintéséhez
2017. 10. 24
Lánchíd Rádió - Reggeli hírjárat
Kovács János
Téma: Október 23-i ünnepi beszédek
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök 2017. október 23-i ünnepi beszédéről volt szó.

Verebes Károly interjúja.
Megtekintés
2017. 10. 10
Lánchíd Rádió - Reggeli hírjárat
Kovács János
Téma: Sorosozás, sátánozás a parlamentben
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol a hétfői parlamenti ülésen elhangzottakról, a Fidesz kommunikációs stratégiájáról volt szó.

Szerkesztő: Szépvölgyi István.
Műsorvezető: Hegedüs Szabolcs.
Megtekintés
2017. 08. 10
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Baloldali egyet nem értés
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol az MSZP-DK konfliktusról és a Botka László miniszterelnök-jelölt vezetésével menetelő szocialisták kilátásairól volt szó.
Megtekintés
2017. 05. 30
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Civil átláthatósági törvény elleni tüntetések, proteszthangulat, politikusi népszerűség-mérések
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a civil megmozdulásokról, a proteszthangulatról és az ellenzék esélyeiről, valamint az egyes közvélemény-kutatók eltérő politikusi népszerűség-mérési eredményeiről beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2017. 02. 03
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-i budapesti látogatása
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János Putyin orosz elnök 2017. február 2-i budapesti látogatásának nemzetközi politikai és magyar belpolitikai vonatkozásairól beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2017. 01. 13
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: 2017 - A lázadás éve?
Elemzőnk, Kovács János a 2017-es "lázadás évéről", a kormány és az ellenzéki szereplők kommunikációs stratégiájáról, a civil szervezetek (NGO-k) elleni kormányzati fellépésről, az európai politika plénumán esedékes nagy változásokról és a letelepedési kötvénykonstrukció kivezetéséről/felfüggesztéséről beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2016. 11. 09
Dunaújvárosi Televízió
Molnár Balázs
Téma: Az amerikai elnökválasztás nemzetközi gazdasági hatásai
Elemző közgazdászunk a Dunaújvárosi Televíziónak nyilatkozott az amerikai elnökválasztás várható (nemzetközi) gazdasági hatásairól.
Megtekintés
2016. 10. 05
ATV - A nap híre
Kovács János
Téma: A kvótanépszavazást követő Alaptörvény-módosítás és az alkotmányos identitás
Elemzőnk az ATV A nap híre című műsorának vendége volt.
Megtekintés
2016. 08. 03
ATV - A nap híre
Kovács János
Téma: Kvótanépszavazás és a Jobbik Valódi Nemzeti Konzultációja
Elemzőnk az ATV A nap híre című műsorának vendége volt.
Megtekintés