Kovács János

Vezető elemző

1987-ben születtem Dunaújvárosban. 2010-ben szereztem diplomát a Pécsi Tudományegyetem politológia szakán kitüntetéses minősítéssel. A politika és a társadalomtudományok világa, a mélyebb összefüggések keresése már régóta foglalkoztat. Fő szakmai érdeklődési területem az európai és a nemzeti identitás kölcsönviszonya, valamint e fogalomkategóriák tartalmi változásai a globalizálódó világban. Kiemelten foglalkozom az Európa-politika, EU-s ügyek, politikai ideológiák, politikai kommunikációs stratégiák kérdéskörével, továbbá a politikai radikalizmusok színeváltozásával. Hiszek benne, hogy a politika több mint pusztán hatalmi vetélkedés és érdekek harca, hiszek abban, hogy a politikai krédó legalább olyan fontos, mint a politika „pragmatikus” oldala.


Médiaszereplések
Kattintson ide az összes médiaszereplés megtekintéséhez
2017. 10. 10
Lánchíd Rádió - Reggeli hírjárat
Kovács János
Téma: Sorosozás, sátánozás a parlamentben
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol a hétfői parlamenti ülésen elhangzottakról, a Fidesz kommunikációs stratégiájáról volt szó.

Szerkesztő: Szépvölgyi István.
Műsorvezető: Hegedüs Szabolcs.
Megtekintés
2017. 08. 10
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Baloldali egyet nem értés
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat című műsorának vendége volt, ahol az MSZP-DK konfliktusról és a Botka László miniszterelnök-jelölt vezetésével menetelő szocialisták kilátásairól volt szó.
Megtekintés
2017. 05. 30
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Civil átláthatósági törvény elleni tüntetések, proteszthangulat, politikusi népszerűség-mérések
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János a civil megmozdulásokról, a proteszthangulatról és az ellenzék esélyeiről, valamint az egyes közvélemény-kutatók eltérő politikusi népszerűség-mérési eredményeiről beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2017. 02. 03
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-i budapesti látogatása
Az Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János Putyin orosz elnök 2017. február 2-i budapesti látogatásának nemzetközi politikai és magyar belpolitikai vonatkozásairól beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2017. 01. 13
Lánchíd Rádió - Reggeli Hírjárat
Kovács János
Téma: 2017 - A lázadás éve?
Elemzőnk, Kovács János a 2017-es "lázadás évéről", a kormány és az ellenzéki szereplők kommunikációs stratégiájáról, a civil szervezetek (NGO-k) elleni kormányzati fellépésről, az európai politika plénumán esedékes nagy változásokról és a letelepedési kötvénykonstrukció kivezetéséről/felfüggesztéséről beszélt a Lánchíd Rádió Reggeli Hírjárat műsorában.
Megtekintés
2016. 11. 09
Dunaújvárosi Televízió
Molnár Balázs
Téma: Az amerikai elnökválasztás nemzetközi gazdasági hatásai
Elemző közgazdászunk a Dunaújvárosi Televíziónak nyilatkozott az amerikai elnökválasztás várható (nemzetközi) gazdasági hatásairól.
Megtekintés
2016. 10. 05
ATV - A nap híre
Kovács János
Téma: A kvótanépszavazást követő Alaptörvény-módosítás és az alkotmányos identitás
Elemzőnk az ATV A nap híre című műsorának vendége volt.
Megtekintés
2016. 08. 03
ATV - A nap híre
Kovács János
Téma: Kvótanépszavazás és a Jobbik Valódi Nemzeti Konzultációja
Elemzőnk az ATV A nap híre című műsorának vendége volt.
Megtekintés