Orbán VS Vona – Ki a „korruptabb”, és ki a „jobb vezető” a választók szerint?
Közvélemény-kutatásainkban a pártpreferenciákon, a pártok megítélésén, illetve az éppen aktuális, a közbeszéd részét képező kérdéseken túlmenően a vezető politikusok ismertségével, megítélésével kapcsolatos választói attitűdökre is kíváncsiak vagyunk. Ezekből szemezgettünk néhány eredményt, melyek szélesebb kör érdeklődésének tárgyát is képezhetik.
Újra erősödő jobboldali pártok, továbbra is megosztott baloldal – Májusi közvélemény-kutatásunk eredményei
Pártpreferenciák alakulása májusban a teljes népesség, a pártot választani tudók, valamint a pártot választani tudó biztos szavazók körében.
Népességfogyás és családpolitika
Népességfogyással és családpolitikával kapcsolatos kérdéseink eredményei a februári közvélemény-kutatásunkból.
Másodpreferenciák és abszolút elutasítottság 2016 februárjában
A pártpreferenciák mellett többek között a pártok elutasítottságát, másodlagos táborának méretét, illetve azok változásait, a különböző már fennálló és kialakulni látszó trendeket is célszerű górcső alá venni a közvélemény-kutatások eredményeinek taglalásakor.
Társadalmi elégedettség az Iránytű 2016. februári közvélemény-kutatása tükrében
Elégedettségi mutatók alakulása az Iránytű Intézet 2016. februári közvélemény-kutatásának tükrében.
Csökkenő Fidesz-KDNP, több bizonytalan – Februári közvélemény-kutatásunk eredményei
Pártpreferenciák alakulása februárban a teljes népesség, a pártot választani tudók, valamint a pártot választani tudó biztos szavazók körében.
Iránytű a budapesti olimpiához
Általánosságban véve megállapítható, hogy a megkérdezettek többsége, méréseink szerint 52%-a támogatja a 2024-re tervezett budapesti olimpia megrendezését. A másik oldalon természetesen dominánsan jelen vannak az olimpiával „szembe helyezkedők”, ők a megkérdezettek 44%-át adják.
Másodlagos pártpreferenciák és pártok abszolút elutasítottsága 2015 októberében
Másodlagos pártpreferenciák alakulása és pártok abszolút elutasítottsága 2015 októberében.
A 2015. októberi közvélemény-kutatásunk eredményei – Pártpreferenciák
Pártpreferenciák alakulása októberben a teljes népesség, a pártot választani tudók, valamint a pártot választani tudó biztos szavazók körében.
„Európaiság” – A nemzeti és az európai identitás kölcsönviszonyáról
Az Európába irányuló migrációs hullám közepette a kontinens jövőjéért aggódók egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: vajon Európa képes-e megőrizni saját identitását, kulturális önazonosságát? Hogyan viszonyul egymáshoz a nemzeti és az európai identitás? Intézetünk vezető elemzője erre a kérdésre keresi a választ.
