2016 több szempontból is a felkészülés éve volt, a 2017-es esztendő belpolitikai történései pedig már alapvetően a 2018. tavaszi országgyűlési választásról fognak szólni. Az idei év leghangsúlyosabb belpolitikai témái kétségkívül a migrációs válság és a kötelező kvóták (a kormány hivatalos kommunikációjában a „kényszerbetelepítés”) voltak.
A migrációs issue-ra felépített kormányzati kommunikációs stratégia egy sajátos politikai klímát teremtett, amiben a politikai élet különböző szereplőinek mozgástere, közéleti tematizációs képessége – a kormányzati médiapolitikától sem függetleníthető módon – jelentősen beszűkült. A Fidesz-KDNP a kvótakérdésre és az október 2-i „kvótanépszavazásra” alapozott „válságkormányzása” a közvélemény-kutatások tanúsága szerint is megerősítette a kormányzattal szembeni bizalmat, a kormányzati teljesítménnyel való elégedettséget, leszorította a kormánypárti szavazótábor amortizálódásának lehetőségét, valamint a kormányváltás eshetősége szempontjából releváns proteszthangulatot, s palástolta a kormány szakpolitikai kudarcait (pl. az egészségügy, az oktatásügy, a szociálpolitika vagy az ország romló versenyképességének területén). Ezt a törekvést támogatták meg a választói közérzetet pozitívan befolyásoló, már bevezetett vagy a következő évtől végrehajtandó („hangulatjavító”) intézkedések (szelektív áfa-csökkentés, ágazati béremelések, minimálbér emelése, újabb rezsicsökkentés, stb.). Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy néhány meghirdetett intézkedés bizonyos piaci szereplőknek kedvez, míg másokat nehéz helyzetbe hoz (pl. a minimálbér emelése jelentős terhet ró a kis- és középvállalkozásokra) vagy éppen nem azokat segíti, akik a kommunikáció szintjén kedvezményezett célcsoportként jelennek meg (pl. a társasági adócsökkentés leginkább a multiknak kedvez). Az ország hitelminősítők általi felminősítését a magyar gazdaságpolitika fényes sikereként, a makromutatók javulásának elismeréseként állította be a kormányzat, miközben az igazság az, hogy az ország legutóbbi leminősítésére már az Orbán-kormány hivatali ideje alatt került sor, s a régiós versenytársaink ma is jobb adósbesorolásnak örvendhetnek, mint Magyarország. Ha a versenyképességi, produktivitási mutatókat, beruházási hajlandóságot, növekedési kilátásokat, a korrupció mértékét, vagy épp a jövedelmek vásárlóértékét nézzük, szintén lehangoló a kép. A kormány mindent összevetve konzekvens maradt a magyar gazdaság erősödésének és a „mindenki léphessen egyet előre” ígéretének sulykolásában.